Tudom, hogy régen jelentkeztem bejegyzéssel, de nem tudtam egyszerűen rávenni magam az írásra. Ezért úgy határoztam, hogy a függőben lévő témákat későbbre tolom, és most, a hazaút hajrájában inkább írok arról milyen is volt ez a 3 hónap; milyen dolgok hiányoznak idekint, mik fognak hiányozni odahaza, és számos olyan furcsaság, amivel bizony csak úgy szembesül az ember ha kilép a komfortzónájából és külföldre költözik. Kíváncsi vagyok, vajon más magyar is szembesül-e hasonlókkal, ha messzire fújja a szél…

Vágjunk is bele, kezdjük a listával mi az, ami pótolhatatlan otthonról;

Nyilván a családdal indítok. Igen, olyan jó lesz már mindenkivel személyesen beszélgetni, az hogy a 2 éves gyerek végre élőben is adhat puszit a nagyszülők arcára, és nem tökidegen kutyasétáltatok kutyáit simogatja, hanem a család ebeit gyűri majd. Végre a saját ágyukban aludni. Rendes téglafalú (pont olyan mintha egy IKEA pozdorja bútorban laknánk), vastag 2 rétegű ablakokkal ellátott házban élni; egyszerűen minden iszonyú hangos, minden nap jön a kukásautó, a klíma fűt és hűt is, az is búg, és itt nem összesöprik a leveleket (jajnehogymá valamit kézi erővel) hanem jó hangos lombfúvóval összefújják egy helyre. Heti ötször. Úgy vágyom a csendre, mint hajótörött az édesvízre. Az emberekre, akik között éltünk: végre nem csak emlegeti majd a szomszéd Maját, hanem játszhatnak is, ahogy a szomszéd Zsuzsi nénit kifaggatni milyen volt az ősz, magyarul beszélgetni az ismerős környezetben; egyszerűen otthonosan érezni magam.

Hiányzik a Duna-part, a közös biciklizések, hiányzik az Aldi (igen már közöltem is Istvánnal, hogy alig várom, hogy beszabadulhassak egy üzletbe, és igen a Lidl nem hiányzik, az nekem túlzsúfolt nem látom át a sok terméket.)

Hiányzik a saját konyhám, az edényeimmel, a késeimmel, a fűszereimmel, fűszernövényeimmel, és a sima növényeim után is nagyon-nagyon fáj a szívem.

Ha már konyha, hiányzik a Pick szalámi. Nagyon. Kapható egyébként az egyik boltban: úgy megörültem annak, hogy nemzetközi, vagyis európai termékek is vannak, hogy a Kinder csoki láttán is majdnem sírtam. Rögtön vettünk is belőle, meg 2 doboz nutellát, és bár nem magyar, nem jön szembe sajnos a sima amerikai áruházakban, minden, ami otthon megszokott, mégha nem is magyar.

A jó magyar, fullegészségtelen felvágottak: szeretem a sonkát, de unom, olyan jó lesz párizsit enni, meg bécsi felvágottat, meg zöldséges felvágottat, és nagyon vágyom egy jó abált szalonnára. (István szüleinél mindig isteni van.)

Tudom, hogy nem felvágott van a képen, de nem sokat hagynék belőle asszem. :D

A kiváló magyar pékáruk röhejesen olcsón: igen itt a jó kenyér drága, és a szeletelt kenyér hiába ezerféle ugyanolyan szeletelt kenyér, és nem létezik rendes péksüti. Megveszek egy sajtos pogiért, kakaós csigáért, vagy egy túros buktáért. Januárban, ha jövünk vissza, egészen biztos, hogy egy kazal receptet hozok magammal, és önkéntes házi pékké avanzsálok. Lehetett volna most is, hisz receptek elérhetőek már neten is; de sajnos itt nem volt túl jó sütőnk és a felszerelés is nagyon hiányos…(nincs egy edény, amiben dagaszthatnék pl..)

Hírtelen több minden nem jut eszembe, így most vegyük számba azt, mi az, amit innen vinnék nagyon szívesen haza:

A tökéletes jó időt. A három hónapunk alatt pont háromszor esett körülbelül, felhők csak mutatóba vannak az égen. Napközben pólós/pulcsi farmeros idő van még decemberben is, és lazán ki lehet ülni, napozni még az óceánpartra. A jó idő miatt az emberek fittebbek, mindenki mozog, és aki a mozog az jobb kedvű. Szívesebben megyek itt boltba, meg úgy bárhová, mert mindenkiből árad egyfajta derű.

Ami nagyon fog hiányozni a jólét. Nem a mi jólétünk, hanem az átlagember jóléte. Tényleg sok hajléktalan van, de 4 évi Blaha közeli gimnáziumba járás megedzi az embert, és elfogadtam, hogy nem segíthetek mindenkin… azonban itt nincs az a középréteg, mint otthon. Aki centizik, aki tologatja a számlákat, aki fenntartja magát ugyan, de 10 éve nem nyaralt, mert a lakáshiteltől kezdve a gyerek fogyóeszköz sulis cuccain át minden fizet, folyton dolgozik, hogy fenntartsa magát és folyton lelkiismeret furdalása van, mert csak élni nem tud. István beszélgetett egy takarítónővel; a nő egy lakás takarításáért 100 dollárt kap..és egy nap 4 lakással végez körülbelül. Ha csak heti 1 napot is dolgozik, és együtt él valakivel meg tud élni rendesen. Itt egyedül az ingatlan, ami sokba kerül; az elviszi az emberek fizetésének majd felét, de cserébe nagyon alacsony a rezsi, a húsok olcsóbbak vagy annyiba kerülnek mint otthon, a zöldség-gyümölcs ugyan drágább, de nem annyival, amennyivel több az átlagbér itt. Autót nem vesznek, lízingelnek: minden autóreklámban csak a havi törlesztő részletet írják ki, az meg nem több 300 dollárnál, és most néztem: egy tanár átlagos havi keresete 4000 dollár fölött van…jut mindenre. És igen sok dolog okosan is van megcsinálva: Mi az ami a szegény embernek is létszükséglet? Az élelmiszer. Nos, az élelmiszeren nincs ÁFA. Tök jogos, mert így több jut a termelőhöz, többet nyer az áruház, és nem azon hajtják be a stadionra a pénzt (jaj, igen itt nem erre kell ugye) akinek kevés van. Cserébe az, akinek szép nagy ingatlanja van, fizet utána jó sok adót például. Igen nem igazságos, de az élet sem az, és miért ne kedvezzünk azoknak, akiknek amúgyis nehezebb mert szegényebbek? Így nem csoda, ha boldogabbak itt az emberek.

Hiányozni fog a Runyon Canyon, a meredek emelkedőivel, és az emberekkel, akik mind egy szálig kedvesek, mosolyognak és integetnek Alizkának. Itt majdnem minden második ember megjegyzi mennyire aranyos, vagy van egy-két kedves szava…ez otthon maximum az idősebb korosztály luxusa sajnos. Hiányozni fog, hogy lássam, itt mindenki találhat magának munkát, mert alkalmaznak még külön embert azért, hogy zacskózzon az áruházban, és nem kell diplomával hamburgert árulnia a frissen végzettnek, mert itt az sem baj ha angolul sem tud rendesen. Spanyol itt szinte ugyanolyan értékű, mint az angol. Hiányozni fog, hogy a semmitől is fejlődjön az angolom. Főleg a konyhanyelvem, szó szerint nagyon penge már. Életemben nem gondoltam, hogy szükségem lesz a tárkony vagy a babérlevél angol megfelelőjére. És voilá. :)

Esti séta a kanyonban.

            És akkor jöjjön egykét hajmeresztő tapasztalat, amik ha nem magyarok lennénk, meg sem történtek volna velünk…

Kezdjük is rögtön a legfrissebbel, pár napja vásároltunk a Wallmart áruházban, amikor fizetésnél, pakolászás közben megkérdezte a kasszás lány, ugyan honnan is érkeztünk. Hát Magyarországról. Ó Magyarország, tudja, mert ő nézi az Eurovíziós dalfesztivált és nagyon tetszett neki a magyar előadó. A svédért volt oda a legjobban, de mi is nagyon jók voltunk. Hát mi nem követtük nyomon a dolgot, és hírtelen komolyan azt sem tudtam ki volt a magyar előadó, csak az ugrott be, hogy igen ez is egy közmédiás cirkusz és mit is kéne erre reagálni, majd végül kivágtam magam és megjegyeztem, hogy nahát, komolyan nem gondoltam volna, hogy az USA-ban bárki is nézi a műsort. Majd rákontrázott a lány, hogy, igen mert így úgy érzi, kicsit megismerheti a különböző nemzetek kultúráját és identitását, és hogy ez mennyire jó… majd még azért hozzátette, ha nem kérdezte volna, azt gondolta volna ránézésre ukránok vagyunk. Hát, na. :D

Néztek már egyébként, svédnek, svájcinak, olasznak, és franciának, vagy az akcentusom, vagy a magyar nyelv hangzása kapcsán, szóval már fel sem vettem. Kuriózumok vagyunk, ez van, ez a nagy erősségünk egyébként.

És akkor következzen a besztof, komolyan, ha nem velünk történik nem hiszem el, vagy maximum Bihari Viktória oldalán tudok elképzelni ennyire abszurdot…

Szóval történetünk a korai októberre datálható, mikor úgy döntöttünk elmegyünk albérlet nézőbe, hátha találunk valami család- és „fülbarátabbat” és kilyukadtunk egy bő középkorú pár lakásánál. Szerintem nem is kell jobban leírnom a bohózat főszereplőjét, mint Hank Schrader a Breaking Bad, vagy magyarul Totál szívás című sorozatból. Szóval a szokásos bemutatkozás után, kik vagyunk honnan jöttünk, és hát ugye Magyarország neki kivételesen ismerősen csengett. Ugyanis azon ritka emberek egyike volt emberünk (micsoda nyelvi bravúr:D), aki bizony járt már nálunk, mert a környéken motorozott és meglátogatta kis hazánkat. A beszélgetés ezen a pontját, elkezdett veszettül keresni a telefonján valamit; képeket, hogy megmutassa micsoda impressziók is érték nálunk. Tippeljetek, mi volt az, ami őt legjobban lenyűgözte, de annyira, hogy nekünk tök idegen magyaroknak is megmutatja?

Halászbástya? Széchenyi-fürdő? Parlament? Egy magyaros vacsora egy étteremben?

Nem kéremszépen, hanem az osztrák határt átlépve, az első Mol kút, Marché étteremmel !!!! Alaposan körbedokumentálta a fickó. Esküszöm, Istvánnal úgy lefagytunk, hogy a szó bennszakad nem kifejezés erre. DE tényleg, mi verjük a mellünket a fantasztikus szépségű fővárosunkra, a hihetetlen fürdőkultúrára, és jön az amerikai és mi kell neki? Benzinkút! Étteremmel! Mert hát ilyen gyönyörű nincs Ámerikában, ez fantasztikus! :D :D :D

Najó kiégtem tényleg.

            Köszönöm a megtisztelő figyelmet, hogy nyomon követtétek az írások kapcsán az elmúlt majdnem 3 hónapot, és remélem az otthoniaknak is olyan szórakozató volt, mint nekünk. Irány haza!:)

Folytatása következik! ;)